That's what U get when U..
'Legyen egy jobb napod ma'
Két hete folyamatosan csak Kowalsky-t hallgatok. Annyirajó, de tényleg.
Nemsokára indulunk majd a strandra, szóval már pakolnom kellene a cuccaim de semmi lelki energiám. Reggel edzésen voltunk, így két év után :) És annyirajóvolt végre megint a régi suliban lenni, a régi kéziedzőnkkel. Jövőhéten is megyünk, legalábbis remélem ha közbe nem szólnak a dolgok. Mindegy.
Kedden délután elmentünk Táltosba Vivivel meg azokkal a majmokkal :D Jaigen, Norbival és Krisztiánnal. Aztán végülis V-nél kötöttünk ki. Hát elvoltunk :'DDD

Az a szombat este..
Régen írtam, szóval most van mesélnivalóm. Azaz próbálom röviden elmondani azokat a dolgokat amik történtek. Szóóóóval szombaton megint Táltosban voltunk. Jóléreztem magam, bár hazafelé már igencsak rossz kedvem lett. Jaaaaha megint miatta.. éspont. Erről nem hiszem hogy többet írok.
Voltunk a Zagyvánál is, kettő körül. Rohadtulfáztam már, mindenbajomvolt. Aztán hazakisértük Martin barátnőjét, azaz csak félig mert Vivi, Krisztián meg Én leültünk az egyik lakóház lépcsőjére. Elsírtam magam ami jellemző, pedig tényleg nemszerettem volna. Erősnek kell lenni ugyebár :) Mikor Martin meg Norbi meg Icsi visszajöttek látták hogy "baj" van és mindannyian megöleltek egyszerre. Ésssss annyira jó volt, úgy imádom őket! :)
Tesóm meghülyült, de ez nem újdonság.
Többet pedig már nemtudok írni, pedig annyi mondani valóm volt.. :)
Pest.. helyett.
Elvileg úgy volt hogy majd holnap megyünk Arénába Harry Potter nézni a srácokkal. Apának nem volt jó az ha tizenegyre érünk haza, ezért el is kezdett velem ordítani. Ezvan. Anya nem szólt semmit, de már tegnap az arcán látszott hogy nem tetszik neki a dolog. Nem értem őket, tényleg.. mármint okés, persze hogy féltenek, de könyörgöm tíz fiú lesz ott aki vigyáz ránk, a két lányra. Sőt, holnap még tesóm is dolgozik szóval igazán nem értem a dolgot...
Ma voltunk strandon Vivivel, Gabicával meg a szüleikkel, azaz anyukákkal :) Természetesen egy csomó ismerős felbukkant.. mert miértne? :\ Amúgy tökjól éreztük magunkat. Rendesen el is fáradtam. A ma esti nagy készülődésből szóval nem lesz semmi. Csak simán letusolok és már dőlök is az ágyba. Pedig már mindent elterveztem ruhaügyileg meg.. mindenhogy. Lényegtelen.
Az előbb írta Krisztián hogy OT [olvasótábor] után eljön velünk moziba. Ugyimádom. Komolyan, hihetetlenül örülök hogy megismertem őket :) És most nem csak a mozi miatt, hanem a törődésük miatt is. Majmooook :)
Szombaton elvileg megyük Táltosba is. Hát legalább már azt megbeszéltem anyáékkal. Kivételesen most addig maradhatunk ameddig akarunk - szóval háromkor legkésőbb elkell indulnunk :D
Megyek, szerintem rejtvénytfejtek meg Csajok a csúcson-t nézek. Bár már lekéstem a felét.. nemszámít, úgyis láttam már.
Pont beletalált mire gondoltam éppen, hát ezért imádom őt/őket:
Krisz ..BESOROLTAK (H)XD üzenete:..BESOROLTAK (H)XD üzenete:*Valahogy mindig minden balul sül el
De most már engem ez sem érdekel
Én csak élek, ahogy lehet
Élek, bármi jöhet
Élek, a kedvem nem veszi el...
*Valahogy mindig minden balul sül elDe most már engem ez sem érdekel
Én csak élek, ahogy lehet
Élek, bármi jöhet
Élek, a kedvem nem veszi el...
Amerika ~ Írország ~ Siófok
Iszonyúan unatkozok :\ Egyszerűen nemtudok magammal mit kezdeni..
Holnap jön végre Vivi haza! Szerdán este repült el Írországba. Elsem tudtam tőle rendesen köszönni. Mármint csak szombaton amikor mi is indultunk Siófokra. Tökdurva, mintha testvérek lennénk.. mondjuk tizennégy év barátság után :)
Zsanival ma beszéltem egy kicsit [Vivi tesója]. Nemsokára ő is jön haza New Yerseyből. Azaz több mint két hét. Kérdeztem tőle milyen Amerika, mire Ő csak annyit mondott hogy olyan mintha egy filmben lenne :)
Előző héten volt New Yorkban " semmi extra, csak hatalmas házak és sok ember ". Egyszer azért elszeretnék jutni oda :)
Egyébként eldöntöttem egy héttel ez előtt, amikor még a rózsaszín matracon fetrengtem a Balatonban, hogy jövőre már Icsiékkel fogok menni Siófokra. Komolyan, többet veszekedtem apával ez alatt az egy hét alatt mint egy évben. Óóóó -_-

HelósziaDorivagyok!
Akkor elkezdem :) Szóval egy közösségi portálon kezdtem el írogatni olyan átlagos dolgokról. Szerintem tökjó megosztani egy csomó emberrel a véleményedet. Nem? ..
Még csak 11 óra, és eddig semmi nem történt velem. Átlag nyárinap. Úgy terveztem majd elugrok a Tescoba venni valami rejtvényt, de nulla kedvem van hozzá :\
Más.. mindennap olvasom a horoszkópot és amugy hülyeségnek tartom de.. mindegy, tegnapra azt írta hogy egy barátom elmesél nekem valamit, és vár valami megoldást rá. Este pedig rámírt Reni. Igazából nem nevezném barátomnak, Ő nekem csak osztálytársam.. a lényeg hogy tényleg gondjai vannak és nem mondta de valami erősítést várt. Furcsa Oo
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): HappyDori